Mi, európai fiatalok, akik Lengyelországból, Ukrajnából, Németországból, Oroszországból, Grúziából, Csehországból, Magyarországról, Olaszországból, Szlovákiából, Romániából a Sant’Egidio közösség meghívására azért gyűltünk össze Auschwitzban, hogy a Shoára emlékezzünk, ma megállni, emlékezni és együtt gondolkodni akarunk a náci emberirtás – amely Európa országaiból származó hat millió zsidó, félmillió cigány és sok százezer más ember életét semmisítette meg – áldozatainak emlékműve előtt.
Sok évvel a vészkorszak után születtünk. Ám meggyőződésünk, hogy mindez nem csupán a történelemkönyv egy lapja, amely nem tartozik ránk, mert rég elmúlt, és közelről nem érint minket. Nem: mi hisszük, hogy ez a történet nagyon is ránk tartozik, mert mindez »megtörtént, és Európában történt… Megtörtént, tehát újra megtörténhet.« Valahányszor városainkban egy bevándorlót bántalmaznak; valahányszor egy embert származása, vallása vagy különbözősége miatt megvetnek, akkor újra a gyűlölet és a szívbéli megosztottság útjára lépünk.
Éppen ezért tanúi akarunk lenni annak, amit itt ezekben a napokban láttunk és hallottunk. Meg akarjuk tanulni továbbadni kortársainknak és az eljövendő nemzedékeknek mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy leküzdjük a rasszizmus, a diszkrimináció, az ember és az élet megvetésének minden formáját.
Megálltunk, és jelét adtuk az emlékezésnek, hogy tisztelegjünk mindazok előtt, akiknek ezen a helyen ért véget az útja, akik annak az embertelen erőszaknak az áldozatai lettek, amely kiöli a másik ember méltóságát, hogy azután életét is elvegye. Azon fogunk munkálkodni, hogy a szenvedés e helyéről új, békés, gyűlölet és megvetés nélküli élet szülessen.
Mi, fiatalok, akik nem éltük át a II. világháború tragédiáját, a rasszizmus, antiszemitizmus, idegengyűlölet és erőszak megannyi megnyilvánulása láttán, amelyek országainkban naponta szerepelnek a hírekben, megtanuljuk megőrizni a háború emlékét, hogy ilyen hatalmas gonoszság soha többé ne ismétlődjék meg. Napjainkban veszélyesebb, mint valaha, kirekeszteni a kisebbségeket és igazolni az erőszakot az ellen, aki idegennek és másmilyennek tűnik, vagy az emberiséget »mi«-re és »ők«-re osztani.
Ezért a fiatalokhoz fordulunk, és ezt mondjuk nekik: országainkban szükség van mindenki hozzájárulására ahhoz, hogy a világot emberibbé tegyük, megosztottság nélkül; olyan világra van szükség, amelyben mindenki együtt tud élni a másikkal. Rasszizmus nélküli világot! Erőszak nélküli világot!
Ma, Auschwitz-Birkenauban a halál vágánya mellett vezetett zarándokutunk. Innen akarunk újra elindulni, a szeretet és a béke új, emberi útját járva. Vállaljuk, hogy végigmegyünk ezen az úton, sokakkal együtt országainkban.
Auschwitz-Birkenau, 2008. szeptember 12.
Sant’Egidio Közösség/Magyar Kurír